A Magyar Mickiewicz Társaság tagjainak listája

Ez a lista a Magyar Mickiewicz Társaság tagjainak nevét tartalmazza. A Társaság 1929 és 1949 között működött, az irodalom és a kultúra terén a lengyel-magyar kapcsolatok fejlesztését tűzte ki céljául. A tagok száma, illetve a tagoknak az irodalomban, művészetben, tudományban és közéletben játszott szerepe miatt a Társaság mindmáig a legjelentősebb hazai lengyel szervezet.

A Társaság alapszabálya szerint a tagok száma egyidejűleg legfeljebb 60 lehetett. A tagság a működés két évtizede alatt jelentősen cserélődött, de főképp a második világháborút követő hatalomváltás során. Néhány személynek csak a neve maradt fenn, tevékenységét közelebbről nem ismerjük. A Társaság irattára a háborúban megsemmisült, a rekonstruált taglistában 144 név szerepel.

A teljes tagnévsor

A, Á

  • Aggházy Kamil honvédezredes, katonai író, a második világháború után rövid ideig a Mickiewicz Társaság ügyvezető elnöke
  • Ádám Éva (Kamenyitzky Etelka) író
  • Antall József, id. jogász, miniszter, a második világháborúban a lengyelek pártfogója, a Magyar Mickiewicz Társaság dísztagja
  • Ascher Oszkár Kossuth-díjas színész, szavalóművész

B

  • Bajcsy-Zsilinszky Endre publicista, politikus, a második világháború idején a nemzeti függetlenségért folytatott harc vezető egyénisége és vértanúja
  • Balassa Imre író, újságíró, dramaturg, zenekritikus
  • Bán Aladár költő, műfordító, irodalomtörténész, folklorista
  • Baranski Gyula ügyvéd, gyorsíró
  • Bardócz Árpád költő, műfordító, jogász
  • Berényi János újságíró
  • Berzeviczy Albert kultúrpolitikus, miniszter, esztéta és történetíró, az MTA elnöke
  • Betlen (Bettelheim) Oszkár újságíró, történész, a történelemtudományok kandidátusa
  • Bevilaqua-Borsodi Béla író, múzeumi segédőr
  • Bevilaqua Horváth Béla washingtoni egyetemi tanár, publicista, az egyesület kültagja
  • Bieliczki István röplabdaedző, a Társaság Sportügyi Osztályának titkára
  • Bottló Béla levéltáros, történész

C

  • Czettler Jenő jogász, közgazdász, egyetemi tanár, agrárpolitikus, az MTA levelező tagja

Cs

D

  • Dessewffy Gyula publicista, a Kis Újság főszerkesztője, országgyűlési képviselő
  • Dessewffy István író, újságíró
  • Divéky Adorján történész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, a Varsói Magyar Intézet igazgatója
  • Domanovszky Sándor történész, egyetemi tanár, az MTA tagja

E, É

  • Erdeős László őrnagy, katonai szakíró

F

  • Faluhelyi Ferenc nemzetközi jogász, egyetemi tanár
  • Tadeusz Fangrat író, költő, műfordító. Lengyel lapok szerkesztője Magyarországon a második világháború alatt, majd követségi titkár, sajtóattasé, az egyesület kültagja
  • Farkas Imre költő, operettíró, zeneszerző
  • Farkas László vegyész, egyetemi tanár
  • Füst Milán Kossuth- és Baumgarten-díjas író, költő

G

  • Gáldi László nyelvész, irodalomtörténész, romanista, műfordító, szótárszerkesztő, az MTA levelező tagja, a nyelvészeti tudományok doktora
  • Garamszeghy Sándor színész
  • Gerevich Tibor művészettörténész, kormánybiztos, egyetemi tanár, az MTA tagja
  • Gergely István újságíró, szerkesztő

Gy

  • Gyarmath B. János író, publicista
  • Gyulai Ferenc fényképész, szakíró

H

  • Havas István író, költő, tanár, műfordító, a Petőfi Társaság főtitkára
  • Hóman Bálint történetíró, egyetemi tanár, kultúrpolitikus, az MTA tagja, a Mickiewicz Társaság tiszteletbeli elnöke
  • Horváth Béla költő, műfordító, szerkesztő
  • Horváth Henrik műfordító
  • Hubay Jenő hegedűművész, pedagógus és zeneszerző, az MTA tiszteleti tagja

I, Í

J

  • Janusz Jędrzejewicz a Lengyel Irodalmi Társaság elnöke, a Társaság tiszteletbeli tagja, miniszterelnök
  • Jócsik Lajos író, közgazdász, szociológus, publicista és politikus

K

  • Juliusz Kaden-Bandrowski prózaíró, publicista, a varsói felkelés mártírja, a Magyar Mickiewicz Társaság tiszteletbeli tagja
  • Kállay Miklós író, kritikus, műfordító, lapszerkesztő
  • Kamocsay Jenő miniszteri segédtitkár, szociálpolitikus
  • Katona Jenő író, újságíró, politikus
  • Kelecsényi Ferenc újságíró
  • Kenedi Géza ügyvéd, publicista, író, országgyűlési képviselő
  • Kerekesházy József író, történész
  • Kertész János bibliográfus, statisztikus, publicista, a Magyar Mickiewicz Társaság titkára, második világháborús mártír
  • Kiss Menyhért költő, író, a Társaság első főtitkára
  • Klebelsberg Kuno kultuszminiszter, az MTA tagja
  • Kniezsa István nyelvész, szlavista, egyetemi tanár, az MTA tagja, Kossuth-díjas
  • Kóbor Tamás író, publicista
  • Zbigniew Kościuszko lengyel lektor Budapesten, a Wiesci Polskie című napilap főszerkesztője a második világháború idején
  • Kossányi Béla történész, levéltáros
  • Kovács László író, irodalomtörténész, szerkesztő
  • Kovács-Karap Ernő országgyűlési képviselő, külügyi szakértő, fordító
  • Kovai Lőrinc lengyel származású író, műfordító
  • Kozocsa Sándor író, bibliográfus, könyvtáros
  • Köveskuti Jenő pedagógus, kritikus, tanítóképző intézeti igazgató
  • Kuzsinszky Bálint régész, ókortörténész, numizmatikus, muzeológus

L

  • Lampérth Géza költő, író
  • Lechner Jenő építész, építészettörténeti író
  • Stanisław Łepkowski, a Lengyel Köztársaság elnökének polgári kabinetfőnöke, budapesti lengyel megbízott, a Társaság tiszteletbeli tagja
  • Lőrinczy György tanfelügyelő, író
  • Lukács György jogász, kultuszminiszter, a Magyar Mickiewicz Társaság harmadik, egyben utolsó ügyvezető elnöke, a Magyar Revíziós Liga ügyvezető elnöke
  • Lukinich Imre történész, egyetemi tanár, az MTA tagja
  • Luther János katonatiszt

M

  • Magyar-Csík Józsefné fővárosi bizottsági tag 1947-ben
  • Mányoky Vilma író
  • Marczali Henrik történetíró, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja
  • Márkus László főiskolai tanár, író, rendező, színházi szakíró, kritikus
  • Melich János nyelvész, egyetemi tanár, a nyelvészeti tudományok doktora, az MTA tagja
  • Mezey István ügyvéd, a török követség jogtanácsosa, a Magyar Nippon Társaság elnöke
  • Miklóssi Ferdinánd Leó gazdasági szakértő, újságíró, a Magyar-Lengyel Kurír szerkesztője, a Mickiewicz Társaság alelnöke
  • Missuray-Krúg Lajos író, költő, történész
  • Mohácsi Jenő költő, író, drámaíró, műfordító
  • Molnár Sándor ?

N

  • Nádor Jenő hírlapíró
  • Nagy Iván kultúrpolitikus, újságíró
  • Nagysolymosi József (Gábor Géza) irodalomtörténész, a „Lengyel irodalom” című könyv (1934) szerzője
  • Németh Antal színházi rendező, kritikus, színházesztéta
  • Nógrády László író, irodalomtörténész, főgimnáziumi tanár, folklorista, pedagógiai szakíró

Ny

  • Nyáry Albert festőművész, történész, régész, a Magyar Mickiewicz Társaság alapítója és első ügyvezető elnöke, a lengyel függetlenségi törekvések, majd a lengyel-magyar kapcsolatok pártfogója
  • Nyáry Pál író, publicista, történész

O, Ó

  • Olay Ferenc az irredenta mozgalom közírója, miniszteri tanácsos
  • Ortutay Gyula művelődéspolitikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter, néprajztudós, az MTA tagja

P

  • Pakots György újságíró
  • Palóczi Edgár kultúrtörténész, tanár, a Magyar Mickiewicz Társaság főtitkára 1935-től 1940-ig
  • Parragi György Kossuth-díjas újságíró
  • Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrász, művészpedagógus, kiváló művész
  • Pekár Gyula író, politikus, miniszter, az MTA tagja, Nyáry Albert halála után a Magyar Mickiewicz Társaság ügyvezető elnöke
  • Leonyid Pervomajszkij költő, a szovjet Vörös Hadsereg katonája, az egyesület kültagja
  • Peterdi Andor költő, műfordító, újságíró
  • Pethő Sándor újságíró, történész, publicista, szerkesztő
  • Petri Mór költő, tanár, minisztériumi tisztviselő, tanfelügyelő
  • Pintér Jenő tanár, tankerületi főigazgató, irodalomtörténész, az MTA tagja
  • Roman Pollak, a poznani egyetem tanára, a Mickiewicz Társaság tiszteletbeli tagja
  • Tadeusz Pomian Kruszyński kanonok, a Jagelló Egyetem tanára, a lengyel múzeumok főfelügyelője, a Társaság tiszteletbeli tagja

R

  • Radó György író, fordító
  • Rónai Sándorné, Rónai Sándor miniszter (1945-50) felesége, a Magyar Mickiewicz Társaság Hölgybizottságának tagja

S

  • Sándor Tivadar ?
  • Serédi Jusztinián hercegprímás, a Társaság első tiszteletbeli elnöke
  • Sidló Ferenc szobrász, főiskolai tanár
  • Wacław Sieroszewski, a lengyel légiók veteránja, író, a Lengyel Irodalmi Akadémia elnöke, a Társaság tiszteletbeli tagja
  • Soltész Adolf újságíró, az Országos Iparegyesület igazgatója
  • Somogyváry Gyula író, újságíró, országgyűlési képviselő
  • Supka Géza régész, művészettörténész, publicista, a Világ főszerkesztője, az MTA levelező tagja
  • Wojciech Świętosławski biofizikus, egyetemi tanár, a Mickiewicz Társaság tiszteletbeli tagja

Sz

  • Szabad Antal ?
  • Szabó Csapó Márton festőművész
  • Szabó Dénes egyetemi adjunktus, a háború után a Lengyel Intézet gondnoka
  • Szabó Lőrinc Kossuth- és Baumgarten-díjas költő
  • Szabolcsi Bence Kossuth- és Baumgarten-díjas zenetörténész, az MTA tagja
  • Szádeczky-Kardoss Lajos történész, egyetemi tanár, az MTA tagja
  • Szakasits Árpádné, Szakasits Árpád miniszter, köztársasági elnök felesége, a Magyar Mickiewicz Társaság Hölgybizottságának tagja
  • Szathmáry István költő, főjegyző
  • Sziklay János újságíró, költő, a Pan Tadeusz fordítója
  • Szilády Zoltán zoológus, természettudományi író
  • Szimonidesz Lajos evangélikus lelkész, művelődéstörténész
  • Sztrakosz-Buzek Pálné Erdélyi Nelli műfordító

T

U, Ú

  • Ungváry Jenő irodalomtörténész, újságíró, a Magyar-Lengyel Kurír főszerkesztője, a Magyar Mickiewicz Társaság utolsó titkára

V

  • Paul Valéry francia költő
  • Vályi Nagy Géza író, költő, hivatásos katonatiszt
  • Vámos László a Magyar Mickiewicz Társaság Sportügyi Osztályának vezetője
  • Veress Endre minisztériumi osztálytanácsos, történész
  • Vikár Béla etnográfus, műfordító, az MTA levelező tagja

W

  • Wlassics Gyula jogász, egyetemi tanár, miniszter, kultúrpolitikus, az MTA tagja
  • Wölgyi Nándor számvizsgáló, a Magyar Mickiewicz Társaság utolsó pénztárosa

Z

Források

  • Gerencsér Tibor: A Magyar Mickiewicz Társaság második évtizede. A Magyar Mickiewicz Társaság tagjainak névsora. In: Acta Papensia XI (2011) 3-4. 195-199. o., library.hungaricana.hu.

  • Lengyelország Lengyelország-portál
  • Irodalom Irodalom-portál
  • Történelem Történelemportál