Délegyházi-tavak : Története, Horgászhelyek, Légi felvételek, Jegyzetek Wikipédia, a szabad enciklopédia

Délegyházi-tavak

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Délegyházi-tavak

Ország(ok)	Magyarország
Hely	Pest megye
Települések	Délegyháza
Elhelyezkedése
Délegyházi-tavak Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 15′ 03″, k. h. 19° 03′ 41″47.25093, 19.0612647.250930°N 19.061260°EKoordináták: é. sz. 47° 15′ 03″, k. h. 19° 03′ 41″47.25093, 19.0612647.250930°N 19.061260°E
Délegyházi-tavak Pozíció Pest vármegye térképén
Sablon • Wikidata • Segítség

A Délegyházi-tavak a Délegyházán található, 8 tóból álló tórendszer. A helyi kavicsbányászat következtében jött létre. Vízfelülete több mint 300 hektárt tesz ki, és újabb bányatavak megjelenésével jelenleg is növekszik.

A tavak képezik Délegyháza legfőbb turisztikai vonzerejét. A szabadstrandok, lakatlan szigetek és horgásztavak mellett a tórendszer az itt létesült Naturista Oázisról vált híressé, amely az V. tó körül terül el.

Története

Az 1920-as évek elején egy külföldről származó vállalkozó, Klauber Vilmos nyitotta meg az első kavicsbányát a településen. A kezdetleges, kézi módszerrel történő kitermelést a felső 3-4 méter vastag homokréteg és az afelett lévő humuszréteg leszedésével kezdték meg. Mivel a szállítás már akkoriban is igen költséges volt, az első kavicsbányákat az település vasútállomáshoz közel kezdték művelni, a talicskába lapátolt kavicsot pallókon tolták fel a vasúti kocsikba, ilyen módon kezdetben 8-10 vagon raktak meg naponta. Később bővítették a bányát, amihez 200 m hosszú összekötővágányt építettek, valamint beállítottak egy kis teljesítményű vedersoros kotrógépet. A második világháborúig alakultak ki a mai I-es és II-es számú bányatavak. 1949-ben államosították a kavicsbányákat és egyúttal bővítették a vágányhálózatot és korszerűsítették a kitermelést új kotrógépekkel, viszont a leföldelés és a vágányok időnkénti áthelyezése továbbra is kézi erővel történt.

Az intenzív kitermelés miatt a korábbi bányák kimerültek, ezért kutatófúrások és földtani vizsgálatok után 1959-ben nyitották meg a III-as számú tó mentén az új bányarészeket.^[1]