Illésházy család

Az illésházai báró, illetve gróf Illésházy régi magyar nemesi család a Salamon nemzetségből, melynek férfiága 1838-ban, Illésházy Istvánnal kihalt.

Illésházy István

Története

Két monda is létezik a család eredetét illetően. Az egyik szerint a Salamon nemzetségből ered, mely szerint egy testvérpár egyike az Esterházy, míg másika az Illésházy családot alapította, de a másik hipotézis szerint viszont az Illés nemzetségből származik. Kutatók bebizonyították, hogy az előbbi legendának van valóságalapja, ugyanis e család valóban a Salamon nemzetségből származik. A vathai Salamon családból leszármazott Illés család egyik tagja, Illés alapította az Illésházy családot.[forrás?] Csiba Balázs szerint viszont az Illésházy család nem eredeztethető a Salamon nemzetségből.[1]

1649-ben Illésházy Tamás és testvére, Ferenc bárói rangot nyertek, majd az előbbi Ferenc fia, Miklós emeltetett grófi rangra. Előnevüket ugyanazon településről vették, melyről neveztettek, a szlovákiai Illésháza községről. A családi kripta Trencsén városában található.

Az eddig ismert családfa

Illésházy Illés

  • A1 Mihály, (*1444)
    • B1 György, (*1505); 1. neje: Tankházy Margit; 2. neje: Vajas-Vattai Magdolna
      • C1 György, (1. házasságból) (+1526)
      • C2 Ferenc, (1. házasságból); neje: (1540) Csorba Ilona
        • D1 Farkas, (*1540)
        • D2 Pál
        • D3 Anna
      • C3 Katalin; (1. házasságból) férje: Ilméri Ferenc
      • C4 Zsófia; (1. házasságból) 1.férje: Oszlány János; 2. férje: Marsovszky Mihály
      • C5 Tamás, (1. házasságból) 1. neje: Csebi Pogány Anna; 2. neje: Földes Zsófia
        • D1 Ferenc, (1. házasságból) (*1556); neje: Pataky Zsófia
          • E1 Ferenc; neje: Szirmay Katalin
            • F1 Tamás, Illésházai Illésházy báró
            • F2 Ádám
            • F3 Ferenc, Illésházai Illésházy báró; 1.neje: Peklér Mária; 2. neje: (1675) Ákosházai Sárkány Erzsébet
            • F4 Zsófia; férje: Ocskay Ferenc
          • E2 Gáspár, Illésházai Illésházy gróf, (1593 - 1648); neje: bethlenfalvai Thurzó Ilona grófnő
            • F1 István; neje: tóthi Lengyel Erzsébet
              • G1 Éva
            • F2 Gábor; 1. neje: Divék-Újfalui Újfalussy Éva; 2.neje: Tarnowska Zsófia; 3.neje: rimaszécsi Széchy Éva grófnő
              • G1 Katalin; férje: (1661) németújvári Batthyány Pál gróf (16391674)
              • G2 László
            • F3 György, (+1684); neje: Gácsi Ghymes Forgách Mária (+1666)
            • F4 Katalin, (+1648); férje: iktári Bethlen Péter (+1646)
        • D2 Katalin, (1. házasságból) (*1575)
        • D3 György, (1. házasságból) (*1577)
        • D4 Brigitta, (1. házasságból)
        • D5 István, (2. házasságból) Illésházai Illésházy báró, Nádor, (*1541 - Bécs, 1609. május 5.); neje: (1582) Erdődy Pálffy Katalin (1542 - 1616)
        • D6 Zsófia, (2. házasságból) (*1547 - Galántha, 1599); férje: (1566) Galánthay Esterházy Ferenc (1533 - 1604)
    • B2 Margit; férje: Csorba Pál

A család jelentősebb tagjai

Album

Források

  • Csiba Balázs 2018: Az óbudai apácák perei az Illésháziakkal. Eruditio-Educatio 13/4
  • Pálffy Géza 2009: Pozsony megyéből a Magyar Királyság élére - Karrierlehetőségek a magyar arisztokráciában a 16–17. század fordulóján. Századok 143/4, 853–882.
  • Vlastimil Hábl - Danuta Učníková 1998: Ilešháziovci - rodová zbierka obrazov.
  • Révai nagy lexikona (VI. kötet)
  • Családfa

Jegyzetek

  1. Csiba 2018, 30
  2. Apja: Franz Anton Abensperg-Traun (1674-1745). Anyja: Pálffy Eleonóra Mária Terézia (1682-1729).
  3. Keresztelési anyakönyvben teljes neve: Illésházy Mária Terézia Julianna Carolina Walburga Anna.
  4. Lásd: OSZK Kisnyomtatvány Tárában, Gyászjelentések, Illésházy Johann Baptist.
  5. Batthyány Szidónia halotti címere, a férje Illésházy János címerével. - Beke Margit: A Prímási Levéltár nemesi és címeres emlékei (Esztergom, 1995), p. 265 (kép a címerről), p. 391 (a képhez tartozó szöveg).