Orsovai Valéria

Orsovai Valéria
Orsovai Valéria egy 2013-as kiállításának megnyitóján
Orsovai Valéria egy 2013-as kiállításának megnyitóján
Született1943. október 18. (80 éves)
Pilisvörösvár
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásafestőművész
Sablon • Wikidata • Segítség

Orsovai Valéria (Pilisvörösvár, 1943. október 18.– ) – magyar festőművész.

Életpályája

1943. október 18-án született Pilisvörösvárott. Édesapja, Orsovai János pilisvörösvári szobafestő volt, aki nagyon szerette a művészeteket, maga is készített művészi szintű alkotásokat, illetve az 1970-es években közterületi képzőművészeti alkotások (képoszlopok) restaurálására, újrafestésére is lehetőséget kapott.[1] Orsovai Valéria így édesapja nyomán kapott kedvet festészethez, és az első szakmai tanácsokat is tőle kapta.

1973 óta fest rendszeresen. 1974-ben a Ferenczi Körben Molnár József festőművész irányítása alatt tanult rajzolni, majd 1976-ban a Szőnyi István Zebegényi Szabadiskolán Háper Ágnes és Bakalár József festőművészektől ismerte meg a festészet mesterfogásait. 1980-ban végezte el a Képző- és Iparművészeti Iskola reklámgrafikai kurzusát, tanára Takács Tamás festőművész volt. 1980 óta rendszeresen fest külföldi megrendelésekre (Ausztria, Németország, Hollandia, Svédország, Amerika, Kanada, Anglia) is. 1990 óta pedig – férjével, Schranz Lajossal közösen – rendszeresen állítják ki műveiket. Mindketten több budapesti és vidéki galéria tagjai, és ugyancsak tagjai, már az 1970-es évek közepe óta a Művészetbarátok Egyesületének is.

1995-ben szeretett bele a selyemfestésbe, azóta ez a festészeti technika áll a legközelebb hozzá. Mint több helyen is elmondta: úgy érzi, ezáltal rátalált arra a technikára, amellyel a legjobban meg tudja valósítani festői ambícióit. Műveiben egyfajta álomvilágot teremt meg, amelyben mindenki boldog, ehhez pedig a selyemfestés kifejezetten alkalmas technikát nyújt; de ugyanez a világnézet köszön vissza az olajfestményeiről is. Selyemfestményeiben hagyományos kínai technikák ötvöződnek saját mesterfogásaival; témái leggyakrabban csendéletek.

Főbb külföldi kiállításai

Magánélete

Tizenévesen gyors- és gépíró iskolát, majd közgazdasági technikumot végzett. Fiatalon a Láng Gépgyár, majd a Fővárosi I. sz. Építőipari Vállalat gyors- és gépírója volt, később ez utóbbi vállalatnál terv-felbontó, utóbb személyzeti előadó lett. Férjével együtt Pesthidegkúton él.

Jegyzetek

  1. Hegedűs András: Séta Pilisszentivánon. Pilisszentiván, 2013

Források

  • http://www.whoiswho-verlag.ch/versionnew/ungarn/verlag/63.php?txt_Language=HU&real_str_PersID=46002749&uniqueID=65ed691c-278d-43eb-a30e-6095707645f8 Archiválva 2014. január 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • https://web.archive.org/web/20140104205320/http://www.festomuvesz.hu/orsovaivaleria/
  • https://web.archive.org/web/20140104204833/http://www.maconkai.hu/alkoto.php?id=19&from=alkotok
  • https://web.archive.org/web/20140104212716/http://www.vandorfeny.hu/en/artist/orsovai-valeria/20046
  • művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap