Ostorfarkúak
 | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 | ||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||
| ||||||||||
| Családok | ||||||||||
| ||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Ostorfarkúak témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Ostorfarkúak témájú kategóriát. |
Az ostorfarkúak (Thelyphonida, korábban Uropygi) az ízeltlábúak törzsében a pókszabásúak (Arachnida) osztályának egyik rendje. Egyes rendszertanokban[1] Thelyphonida néven ismert.
Származásuk, elterjedésük
Régebben az ostorlábúakkal (Amblypygi) együtt a tengeri skorpiók leszármazottainak tekintették őket; az újabb vizsgálatok átsorolták a taxont a pókszabásúak (Arachnida) osztályába. Valamennyi fajuk
- az újvilági faunabirodalom (Neogea) brazíliai faunaterületén, illetve
- az északi faunabirodalom afrotropikus és orientális faunaterületén
él, mindig trópusi vagy szubtrópusi éghajlaton. A legtöbb fajukat Malajzia trópusi esőerdőiben (Hátsó-indiai faunatartomány, Szunda-szigeti faunatartomány) találjuk.
Megjelenésük, felépítésük
Lapos testű, skorpiókra emlékeztető pókszabásúak. Hosszúkás előtestükhöz keskeny alappal csatlakozik az utótest (potroh). Ennek utolsó három, elkeskenyedő szelvénye az utópotroh, aminek végéről ostorszerű, ízelt farokfüggelék nő — erről kapták a nevüket. A farokostor tövében, a végbélnyílás mellett méregmirigyek nyílnak, amikből védekezésül hangya- és ecetsavat permetezhetnek támadóikra.
Életmódjuk, élőhelyük
A meleget és a párás levegőt kedvelik. A sötétben aktívak: nappal kövek és fák alatt, repedésekben vagy barlangokban rejtőznek. Némelyek a házak sötét sarkaiba, a szellőzőaknákba vagy a melléképületekbe is betelepülnek. Ragadozók; főleg ászkákra, soklábúakra, rovarokra, férgekre és csigákra vadásznak, ritkábban kisebb gerincesekre (békákra, varangyokra) is. A zsákmányt lábaikkal kapják el.
A nőstények petéiket utótestük hasoldalára tapasztják, majd kikelt ivadékaikat az első vedlésig utótestük hátán cipelik.[2]
Ismertebb fajok
- az óriás ostorfarkú az Amerikai Egyesült Államok déli részétől Közép-Amerikán át Brazíliáig honos. Teste mintegy öt centiméter hosszú.
Jegyzetek
Források
- David Attenborough: A gerinctelenek élete. Kossuth Kiadó, 2006. ISBN 963 09 4883 4 p. 17.
- Heinz Sielmann: Pókok. Mi micsoda? könyvek. Tessloff és Babilon Kiadó, Budapest, 2003. ISBN 963 9446 15 7 p. 38.
Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
