Tandem sakk

„Tandem” lehetséges további jelentéseiről lásd: Tandem (egyértelműsítő lap).
Egy tandem sakkjátszma

A tandem sakk egy népszerű sakkváltozat, amelyet két táblán játszanak négyen, két-kétfős csapatokban. A normál sakk szabályai érvényesek rá, leszámítva azt, hogy az egyik táblán leütött figurákat a játékosok továbbadják csapattársuknak, aki aztán elhelyezheti azt saját tábláján. A partikat általában rövid időkontrollal játsszák; ez, valamint az ide-oda röpködő bábuk kaotikussá és véletlenszerűvé teszik a játékot a külső szemlélő számára; innen ered a játék angol elnevezése, a „bughouse”, ami bolondokházát jelent.

Szabályok

A tandem sakk egy sakkváltozat, amelyet egyszerre két táblán játszanak négyen, két-kétfős csapatokban. Minden játékos az ellenfél csapatának egy tagjával néz farkasszemet. A csapattársak egymás mellett ülnek, egyikük világossal, a másikuk sötéttel játszik. Mindegyik játékos a vele szemben ülő ellenféllel játszik, mint egy rendes sakkjátszmában, a következő, alább ismertetett kivételes szabályokkal.[1]

A leütött figurák

A játékos, amint leütött egy figurát, továbbadja azt a partnerének, aki beteheti azt saját táblájára egy rendes lépés helyett. A bábuk betehetőek bármely üres mezőre, beleértve azokat is, ahol azok sakkot illetve mattot adnak. Gyalogok azonban nem tehetők be az első és az utolsó sorba. A leütött figurákat mindig úgy kell tartani az asztalon, hogy mindenki számára láthatóak legyenek.

Gyalogátváltozás

Ha egy gyalog beér az ellenfél alapsorára, tetszőleges bábuvá előléptethető. Ha azonban ezt a figurát leütik, gyalogként kerül átadásra. A gyakorlatban általában nem cserélik ki a gyalogot más bábura, hanem pl. annak eldöntésével jelzik, hogy már átváltoztatott gyalogról van szó.

Néhány társaság gyalogátváltozás nélkül játssza a tandem sakkot. Ha egy gyaloggal az ellenfél alapsorára lépnek vagy ütnek, a gyalog azonnal „leesik” a tábláról és átadásra kerül a csapattársnak leütött figuraként. (A gyalog „lecsorog”.)

Sakkóra, lépés befejezése

A tandem sakkot általában órával játsszák, megakadályozva, hogy egy játékos korlátlan ideig várhasson egy figurára. Az órák kívül vannak elhelyezve, tehát minden játékos láthatja mindkét órát. A játszma kezdetekor a sötéttel játszó játékosok egyszerre indítják a két órát. A tandem sakkban általában nem alkalmazzák azt a szabályt, hogy a megfogott figurával lépni kell. Egy lépés akkor tekinthető befejezettnek, amikor az órát kezelték. A tandem sakk játszható óra nélkül is, de ilyenkor általában van egy szabály, ami megakadályozza, hogy a játékosok korlátlan ideig ne lépjenek figurára várva. Az egyik ilyen, hogy a játékos legfeljebb addig várhat, amíg a partnere három lépést megtesz.[2]

A játék vége

A játéknak akkor van vége, amikor az egyik parti befejeződik. A játszma megnyerhető mattal, az ellenfél feladásával, leesésével, vagy ha az ellenfél szabálytalant lép. Döntetlen létrejöhet megegyezéssel, vagy ha két játékos egyszerre kap mattot vagy jár le az ideje.

Kommunikáció

Általában megengedett, hogy a partnerek beszéljenek egymással a parti közben. Kérhetnek például egy meghatározott figurát, több cserét, hogy egy ideig ne adjon a másik az ellenfélnek figurát, javasolhatnak adott lépést, vagy kérhetik, hogy a másik néhány másodpercig ne lépjen. A „Huszárral mattolok”, vagy „Adj figurát”, és hasonló felkiáltások nem szokatlanok, ami látszatra abszurd áldozatokhoz vezet olykor a másik táblán. A csapattagok fizikailag nem érhetnek hozzá a másik táblához.

Néhány társaság kommunikáció nélkül játssza a tandem sakkot. A játékosoknak ilyenkor a másik tábla áttekintésével kell kitalálniuk a csapattársuk vagy a csapattársuk ellenfelének a figuraigényét.

Változatok

A tandem sakknak rengeteg változata lehetséges, különösen a tekintetben, hogy a leütött bábok hova tehetők be. Európában például a leggyakoribb változat, hogy a figurák nem tehetőek be sakkra és/vagy mattra.[3] Egy másik gyakori kérdés, hogy mi történik, ha egy gyalog eléri az átváltoztatási mezőt: egy változat szerint a gyalog átváltozik a cikkben említett szabályok szerint, egy másik változat szerint „lecsorog”.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Bughouse chess című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Linkek

  • Virtual Chess Clock – Egyszerű virtuális sakkóra program (nyílt forráskódú, ingyenes, Linux és Windows operációs rendszerekre)

Jegyzetek

  1. Itt kell megjegyeznünk, hogy a tandem sakknak számos változata van, nincs egy nemzetközi standard. A fent ismertetett szabályok az amerikai sakkszövetség szabályaival vannak összhangban. Lásd: http://www.uschess.org/tournaments/2006/2006bughouse.pdf (Hozzáférés ideje: 2013. március 14.)
  2. Lásd pl. http://www.chessvariants.org/multiplayer.dir/tandem.html (Hozzáférés ideje: 2013. március 14.)
  3. Lásd pl. hivatalos holland szabályok Archiválva 2014. május 27-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés ideje: 2013. március 15.)